“Kisbér kimúlt!” – Így emlékezett meg róla a korabeli sajtó

/Kisbér, a híres versenyló/

Kisbér korabeli lovasélete iránt érdeklődőknek érdekes lehet az alábbi régi sajtóhír:

Kisbér kimúlt! Az a ló, mely egykor a magyar telivér tenyésztésnek a távol külföldön oly nagy hirnevet szerzett diadalaival:

Kisbér, kedden reggel a harzburgi ménesben kimúlt, 23éves korában. Kisbér 1873-ban elletett abban a magyar ménesben, melynek nevét viseli. Apja  Buccaneer,  anyja Mineral  (Rataplantól) volt.

Anyja, mely Kisbér öcscsében egy igen hasznos apamént adott az országnak, előzőleg már Wenlocknak (1872-iki doncasteri St. Leger  nyertes)  Schwindlernek  (később Kalandor) adott életet, mely utóbbi, tudvalevőleg, 1875-ben megnyerte a berlini Uniont. a hamburgi  Derbyben  pedig holtversenyben érkezett be Palmyrával. 

Kisbért, az 1874-iki egyéves árverésnél, Kisbéren kalapács alá állították, mikor is Baltazzi Sándor ur birtokába került, ki a szép formájú mént Newmarketbe. Hayboesen. trainerhez adta idomitásba Kisbér debutje Angliában, a July Stakesben volt, hol azonban még nem tudott helyre sem vergődni, majd pedig a Stretchwork Stakesben harmadik lett egy négyes mezőnyben.

Harmadik kisérletét. a Middle-Park Plateben sem koronázta siker, mert rosszul ugorván el a starttól, mint az utolsók egyike végezte futását, Petrach Madeira stb. mögött. Jött aztán a klasszikus Dewhurst-Plate, s Kisbér igen könnyen három hoszszal aratta diadalát, Springfield, Glendala más kilencz társa ellenében.

Eme forma Kisbért, melynek még ekkor nem volt neve a legjogosultabb Derby-aspiransok közé emelte s a tél folyamán, nagy összegeket kötöttek rá.

A klasszikus itemek eme legklasszikusabbja előtt Kisbért mely nevét pár nappal a Derby előtt nyerte nem is hozták ki. Jockeyja Maidment volt, s mint előre várható volt’, Kisbér csakugyan megfelelt a beléje helyezett bizalomnak, mert nagy fölénynyel, öt hoszszal, triumphalt, Forerunner, Julius Caesar, Petrarch, Wisdom stb. ellenében.

Eme nagyszerű diadala után Kisbér, Francziaországba ment át. hogy ott a Grand Prix de Parist szerezze meg tulajdonosának, mégis szerezte épp oly könnyen, mint Epsomban a kék szalagot.

Igy tehát sikerült a magyar Kisbérnek elnyerni azt a két legnagyobb turfdicsöséget, mely versenylónak csak adatik. Be akarta tetőzni Kisbér e két triumphust még egy harmadikkal, a doncasteri St. Legerrel, de itt már nem volt az a ló. a melyik Epsomban és Párisban futott, és helvzetlenül ért be a czélhoz, Petrarch, Wild Tommy és Julius Caesar után.

Ez volt Kisbér utolsó futása, mely után egyévi pihenőt kapott s aztán 1878-ban tenyésztési czélokra használták. Első évjárata 1881ben lépett Anglia földjére, s már második évjáratában oly is volt, mint Grafton, a goodwoodiStewards Cups más nagy dijak nyertese. 1886-ban Kisbért Napagedlbe hozták át, de nem igen talált pártolásra, ugy hogy a következő évben tulajdonosa 150,000 márkáért a harczburgi ménesnek adta el.

Kisbér 14éves volt már, midőn uj hazájába vitték, de azért mégis szép sikereket ért el ivadékaival, melyek közül ki kell emelnünk a 93. és 94-diki hamburgi Derby-gyözteseket, Hardenberg-et és Sperbert, továbbá Ausmär-ker-t, St. Marco-t, Caroliná-t. Del Monte-ot, Realist-ot, stb. stb., melyek hazájukban több mint hasznosaknak bizonyultak.

Kisbér ivadékai eddig Németországban öszszesen 650.970 márkát nyertek négy évjáratban, s mult évi és idei ivadékai is sok reményekre jogosítanak.


Nálunk
Kisbér után Napagedlben fel van állítva egy apamén t. i. Arcadian , melynek ivadékai mult évben szép sikereket arattak a monarchiában.”

 

Forrás:library.hungaricana.hu/Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895/1895-04-28 / 21. szám

Írj Te először kommentet "“Kisbér kimúlt!” – Így emlékezett meg róla a korabeli sajtó"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*