Híres Kisbériek: Kozma Ferenc, aki telivéreket hozott ide…

(Kozma Ferenc – fotó:wikipedia)

Kozma Ferenc nem Kisbéren született, nem is itt hunyt el. A kisbéri lovashagyományok, a ménes létrehozásában, az itteni és környékbeli lótenyésztésben olyan érdemeket szerzett, hogy megérdemli: egy kicsit közelebbről bemutassuk:

Kozma Ferenc,  leveldi (Sőrnye puszta, 1826. szeptember 19. –Mezőhegyes, 1892. július 6.) földművelésügyi miniszteri titkár, majd tanácsos, aki sokat tett Mezőhegyes gazdálkodásának, ezen belül lótenyésztésének fellendítéséért.

Élete

1826. szeptember 19-én született a Somogy megyei Sőrnye pusztán. Apja, Kozma Ferenc, földbirtokos és ügyvéd volt Kaposváron.

Testvérbátyja Kozma Sándor, későbbi főügyész volt. Középiskolásként – Petőfihez és Jókaihoz hasonlóan – Pápán, a református gimnáziumban tanult.

A gimnázium elvégzése után a belovai katonai intézet hallgatója lett. 1843-ban tiszti növendékként lépett be a 6. (varasd-szentgyörgyi) határőr gyalogezredbe. 1845-ben felvették a bécsi nemesi testőrség állományába, mint hadnagy.

Mivel hazafias érzelme mindennél erősebb volt, 1848-ban a szabadságharc hírére – lovával együtt – hazaszökött és szeptember 27-én már a XVI. honvéd zászlóaljban találjuk, mint honvéd főhadnagyot.

1849. április 19-én a nagysallói csatában megsebesült. Felgyógyulása után tovább harcolt a Kmetty hadosztályban. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, majd a Fejér megyei Baracskán telepedett le. Megházasodva, felesége – Domokos Judit – birtokán gazdálkodott tovább.

1861-tõl részt vett a megyei közéletben, főszolgabíróvá választották, de az alkotmányos élet megszűntével ismét birtokára vonult vissza.

A provizórium alatt a Budai Helytartótanács titkára, majd 1867-tõl az Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályának vezetője volt.

1868-ban magyar-osztrák vegyes bizottság szállt ki Mezőhegyesre az ingó és ingatlan vagyon számbavételére.

A magyar bizottság vezetője Kozma Ferenc volt. 1869. január 1-jén történt Mezőhegyes végleges átadása magyar vezetésbe.

Kozma Ferenc azonnal megkezdte a méntelepek ujjászervezését, nevezetesen Bábolnán tiszta arab, Kisbéren telivér angol, Mezőhegyesen és Fogarason többféle kitűnő fajtát hozott be, s e nemes fajokból elárasztotta az országot elsőrendű ménlovakkal.

Az eredményeit megtekintő király 1872. májusban, ott helyben kinevezte miniszteri tanácsossá, ezt követte a szent István-rend és több külföldi rendjel.

Sikeres működése legfényesebb eredménye volt az 1885. országos kiállításon felmutatott lókiállítás, mely a maga nemében páratlan volt Európában.

Kozma legjobb munkatársa Mezőhegyesen Gluzek Gyula igazgató és gróf Orsay Olivér ménesparancsnok volt.Minden nyár elején végig szokta járni a ménestelepeket és birtokokat, hogy a méneseket osztályozza és selejtezze, a gazdaságokat elrendezze.

Ilyen szemleúton halt meg 1892. július 6-án Mezőhegyesen, ahol az 1898. május 23-án leleplezett, Zala György készítette díszes emlékszobra áll.

Emlékszobrot emeltek neki Kisbéren is, Baracskán pedig sírját közadakozásból készült oszlop jelöli.

(forrás:wikipedia)

Kozma-emlék a kisbéri parkban.

Kisbéri szobra
Művei

(Emléktáblája, Budapest, Kossuth tér – forrás:wikipedia)

Írj Te először kommentet "Híres Kisbériek: Kozma Ferenc, aki telivéreket hozott ide…"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*