Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Ezeken a helyeken lesz áramszünet Kisbéren

/A kép illusztráció/

Az E.ON az alábbi áramszünet információt tette közzé honlapján Kisbér vonatkozásában:

Diófa utca (egész utca) 2022.03.22-én 08 órától 16 óráig;

Béke utca páratlan házszám (1. sz. – 19. sz.) 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Béke utca páros házszám (2. sz. – 20. sz.) 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Beyr utca páratlan házszám (5 sz. – 15. sz.) 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Beyr utca páros házszám (6 sz. – 14. sz.) 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Ady Endre utca 47. sz. 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Magyar utca 1/C, sz, 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

Illényi utca 4. sz. 2022.03.22.-én 08 órától 16 óráig;

 

Forrás:eon.hu és Facebook/Kisbéri Polgármesteri Hivatal

Olvass tovább