Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Már a háztartások közel kétharmada spórol a koronavírus miatt

/Sajtófotó/

A koronavírus-járvány komoly, elhúzódó félelmet kelt a hazai háztartások körében, egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, és tartanak az év végi nagyobb kiadásoktól-

– mutat rá a BÁV Zálog országos, közel 100 fiók bevonásával november közepén készített felmérése. A járvány második hulláma egyre inkább takarékoskodásra szorítja és tudatos pénzügyi gondolkodásra készteti az embereket.

A válaszadók többsége az év végi ünnepekre 25 és 50 ezer forint közötti összeget  kíván költeni, de vannak, akiknek napi kiadásaik mellett ennek előteremtése is problémát jelent. Azok körében is megjelenik a tudatosság, akik jelentősebb összeget szánnak karácsonyi ajándékra: többen olyan értéktárgyak vásárlásán gondolkodnak, ami szükség esetén akár hosszú távú befektetésként, pénzügyi nehézségek idején később zálogtárgyként is felhasználható.

Az átlagos magyar háztartások közel kétharmada takarékoskodik a koronavírus második hullámának hatására – derül ki a BÁV Zálog országos, közel 100 zálogfiókban végzett kutatásából. A jellemzően átlagbérből élő zálogügyfelek körében végzett november közepi felmérés a pénzügyi tudatossággal összefüggésben az évvégi ünnepekkel kapcsolatos kiadásokra való felkészülésre is kitért. Tekintélyes kör (45 százalék) tart attól, hogy bizonytalanná válik jövedelme, elveszítheti munkahelyét. Ezen belül is csaknem minden ötödik ember kifejezetten borúlátó a pénzügyi helyzetét illetően, mert úgy vélik, havi bevételeik az elkövetkező időszakban 30 százalék feletti mértékben zuhannak. Ezzel összefüggésben nem mondható meglepőnek, hogy az ügyfelek csaknem fele jelezte, hogy nyugtalanítják a fűtési szezon és az ünnepek miatti többletköltségek. Amennyiben valóban beütne a baj, sokan kifejezetten nehéz helyzetbe kerülnének, hiszen a válaszadók mintegy ötödének nincs semmilyen tartaléka.

Pozitív változás, hogy a járvány elhúzódása miatt és a második hullám hatására tovább erősödött a pénzügyi tudatosság….

A CIKK folytatása ITT olvasható: http://vertesinfo.hu/2020/11/25/mar-a-haztartasok-kozel-ketharmada-sporol-a-koronavirus-miatt/

 

A Noguchi Porter Novelli sajtóközleménye

Olvass tovább