Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Hamis jogosítvánnyal próbálkozott, a kisbéri rendőrök előállították

/A kép illusztráció!/

A kisbéri járőrök, egy igazoltatás során felismerték a hamis okmányt. A 43 éves felhasználót a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei 2020. december 17-én délután a 81-es számú főúton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 43 éves vezetőjét.

A sofőrt szabálysértés elkövetése miatt állították meg a rendőrök. Az igazoltatás során a barcsi lakos egy szlovák vezetői engedélyt adott át a rendőröknek. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfit korábban engedély nélküli vezetés miatt a járművezetéstől eltiltották és a magyar állampolgár soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.

Az átadott okmány elmosódott volt, a biztonsági elemei sem voltak szabályosak. Az is kiderült, hogy ilyen sorszámú vezetői engedély nem került kiállításra.

A barcsi lakost a Kisbéri Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene közokirat-hamisítás bűntett miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, tőle az okmányt lefoglalták.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Forrás:police.hu

Olvass tovább