Megújul a Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 2,6 kilométeres szakasza

/A kép illusztráció/

A Magyar Falu Program keretében, hazai finanszírozásból újul meg a 8218-as Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út bakonyszombathelyi szakasza 2,6 kilométer hosszan.

A mintegy 260 millió forintból megvalósuló beruházás része a burkolatfelújításon túl a Bakonyszombathelyi árok-híd felújítása is.

A munkálatok a munkaterület térségében 40 km/órás sebességkorlátozás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett zajlanak, várhatóan július közepéig.

A 8218-as út felújítással érintett szakaszán a kivitelező két réteg aszfaltot épít be, továbbá felújítja a padkákat és a szakaszon található Bakonyszombathelyi árok-hidat is. A hídon a szakemberek kicserélik a szigetelést, a burkolatot és a korlátokat, továbbá javítják a betonfelületeket, betonvédelmi bevonatot készítenek, kitisztítják és javítják az árok- és mederburkolatokat.

A burkolat, a padka és a híd felújítását követően a szakemberek új forgalomtechnikai elemeket is kihelyeznek és új burkolati jeleket festenek fel.

Czunyiné dr Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője az útfelújítással kapcsolatban elmondta: „Fontos közlekedési szakasz újulhat meg a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Már más forrásból a megyehatár-Bakonybánk-Bakonyszombathely szakasz elkészült. Ezzel a szakasszal a járásszékhely megközelítése és részben a keresztirányú, Tatabánya-Kisbér-Pápa útvonal is jelentős fejlesztéssel válik biztonságosabbá és a közlekedés minősége is jobb lesz. Fontos, hogy az útfejlesztések során az úthálózati elv érvényesüljön.”

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a forgalomkorlátozással érintett szakaszon a sebességkorlátozás betartására és fokozott óvatosságra inti a közlekedőket.

Továbbá a társaság arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkákat az ő érdekükben végzik el –  tájékoztatta portálunkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály.

Írj Te először kommentet "Megújul a Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 2,6 kilométeres szakasza"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*