Megújult a szülészet a tatabányai Szent Borbála Kórházban

(2015-ös kép a tatabányai kórházról – MTI fotó/Bodnár Boglárka)

Családbarát fejlesztéseket valósítottak meg 90 millió forintból a tatabányai Szent Borbála Kórház szülészeti osztályán, a program második ütemében további 100 millió forintot fordítanak a korszerűsítésre

– mondta el a kórház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lőke János hozzátette, az intézmény az országban elsőként zárta le a “Családbarát szülészet” program keretében meghirdetett pályázat első ütemét. Két családi szobát és egy új látogató szobát alakítottak ki, ahol televíziós monitor helyett üvegfallal elválasztott térben nézhetik meg az újszülöttet a rokonok.

Létrehoztak egy nyugodt körülményeket biztosító szoptató szobát, valamint a térségben elsőként egy donortej gyűjtését és tárolását szolgáló új helyiséget, így anyatej hiányában az igen kis súlyú koraszülöttek ellátása is biztosítható.

A források felét eszközökre fordították, légzésfigyelővel ellátott gyermekágyakat, nyitott inkubátort, újraélesztő asztalokat és a magzatok méhen belüli állapotának vizsgálatára alkalmas, hordozható műszert szereztek be.

Lőrincz Krisztina, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója elmondta, a kormány 10 milliárd forintot fordít a szülészeti ellátás családbarát korszerűsítésére. A program első ütemében 6,4 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4 milliárd felújításra, 2,4 milliárd fejlesztésre fordítható. Az első ütemben 44 intézmény 14 koraszülött és 50 szülészeti osztálya kapott támogatást.

A tatabányai Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, évente 30-40 ezer embert kezelnek, a járóbeteg-ellátást csaknem 70 ezer ember veszi igénybe. A 876 ágyas intézményben 180 orvos és 735 egészségügyi szakdolgozó gyógyít.

 

Tatabánya, 2020. január 30., csütörtök (MTI)

Írj Te először kommentet "Megújult a szülészet a tatabányai Szent Borbála Kórházban"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*