Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Kisbér Önkormányzatának pályázati felhívása

A Kisbéri Polgármesteri Hivatal jegyzője az alábbiakat tette közzé ma – idézzük:

Pályázati felhívás.

Kisbér Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 119. § (3) és (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 70. §-a, és a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet

Kisbér Város Önkormányzata és az általa fenntartott költségvetési szervek belső ellenőrzési feladatainak ellátására.

Pályázati feltételek:

  • A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7. § (1) bekezdés 6. pontja szerint a pályázaton azok a gazdálkodó szervezetek vehetnek részt, akiknek a belső ellenőrzési feladatokat ténylegesen ellátó tagja, illetőleg munkavállalója megfelel a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-ában foglalt követelményeknek.
  • A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott összeférhetetlenségi ok hiánya.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázó neve, adatai, elérhetősége.
  • Ha a pályázó gazdasági társaság, akkor kerüljön megnevezésre a belső ellenőrzést végző személy neve.
  • A pályázó tevékenységének rövid szakmai bemutatása.
  • A belső ellenőrzést végző személy szakmai önéletrajza, képesítést igazoló dokumentumainak másolata.
  • Az államháztartásért felelős miniszternek az Áht. 70. § (4) bekezdése szerinti engedélyének másolata, vagy az annak meglétéről kiadott igazolás.
  • Referenciák felsorolása az államháztartás alrendszereiben szerzett tapasztalatok ismertetése.
  • A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy személyében összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagát a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhetik.
  • A belső ellenőrzési díj mértékének és a fizetési feltételeknek a meghatározása.

A pályázó feladatai:

  • a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott belső ellenőrzési, valamint belső ellenőrzési vezetői feladatok ellátása,
  • az ellenőrizendő és ellenőrzött intézményekkel való folyamatos kapcsolattartás és tanácsadás

A megbízás időtartama: 2 év határozott idejű

A pályázat benyújtási határideje: 2020. december 9.

A pályázat elbírálási határideje: 2020. december 15.

Szerződéskötés és a tevékenység megkezdésének időpontja: a szerződés megkötését követően.

A pályázatok benyújtásának helye: A pályázatokat a Kisbéri Közös Önkormányzati Hivatal (2870 Kisbér, Széchenyi u. 2.) címezve, zárt borítékban postai úton, vagy személyesen lehet benyújtani a Kisbéri Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Irodáján.

A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „Pályázat belső ellenőrzési feladatok ellátására 2021-től”.

Határidőben benyújtott pályázatnak azt kell tekinteni, amely legkésőbb a benyújtási határidő utolsó napján 16 óráig a Kisbéri Közös Önkormányzati Hivatalba beérkezett.

A pályázattal kapcsolatosan tájékoztatást ad: Csoba Zsuzsanna (34/354-666/113. mellék)

A pályázatot kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat eredményéről történő értesítés papír alapú levélben történik.

Kisbér, 2020. november 24.

Dr. Dörnyei Vendel sk.

jegyző.  ”

 

Forrás:Facebook/Kisbéri Polgármesteri Hivatal

Olvass tovább