Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Pozitív lett a kábítószerteszt

/Fotó: Police.hu/

A járőrök Kisbéren állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2022. szeptember 1-jén este.

A sofőr az intézkedés során zavartan viselkedett, ezért, miután az alkoholszonda negatívat jelzett, kábítószertesztet alkalmaztak vele szemben, ami viszont pozitív lett.

A 30 éves tárkányi férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt büntetőeljárás indult, és vizsgálják, hogy elkövette-e a bódult járművezetés bűncselekményt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.

Olvass tovább